Ma este a szímői fröccsnapokon a legendás Dinamit együttes. Délután négy órától kezdődően felvidéki, cseh és lengyel rock zenekarok is színpadra lépnek.
A Dinamit együttes 1979-ben alakult a Skorpió három tagjából, (Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula, Németh Gábor) valamint hozzájuk csatlakozott Vikidál Gyula (P.Mobil) és Németh Alajos (Mini).
A nagy sikerű szupergroup három éves fennállása alatt két nagylemezt és két kislemezt készített, ezek közül a "Tinédzser dal" minden idők legnagyobb példányszámban eladott magyar kislemeze. Több kirobbanó sikerű nóta fűződik a zenekar nevéhez, például a "Dinamit a vérem", "Engem ne sajnáljatok", "Néma kőszobor".
Az alakulás után harminc évvel, 2009-ben újjáalakult az együttes, melynek tagjai: Szűcs Antal Gábor, Jankai Béla , Zselencz László, Németh Gábor, az énekesi poszton pedig - mivel Vikidál Gyula elfoglaltságai miatt nem vállalta a közreműködést - a fiatal, rendkívül tehetséges Kálmán György szerepel, aki méltóan helyettesíti legendás elődjét." (forrás: http://www.dinamitegyuttes.hu/)
Februártól Rudán Joe is teljes jogú tag, akit többek között a POKOLGÉP, P.MOBIL, MOBILMÁNIA zenekarokból ismerhetünk.
16.00 Blue Zone
17.00 M-Rock
18.00 Joint Venture
19.00 Makaron &Rajca (PL)
20.00 The Newmour Experience (CZ)
21.00 Dinamit
22.30 História
Szombat | 23:30 | Irigy Hónaljmirigy