A kaliforniai hardcore-punk zenekar, az Ignite utoljára 2008-ban tartott Magyarországon klubkoncertet. Most az együttes - magyar származású énekese, Téglás Zoli vezetésével - visszatér, hogy egyből két klubfellépést is vállaljon Budapesten. Az első, január 31-én egy szokásosan sújtó buli a Barba Negrában, a második, február elsején egy meghittebb hangulatú, egészen különleges és egyedi akusztikus koncert az A38 Hajón.




Aki január utolsó napján a Showbarlangot választja buli helyszínnek, bizton jól fog szórakozni. A három fellépő zenekar - a Rebel, a Madsen Modell és a Semmi Pánik - önállóan is remek hangulatot tudnak generálni, ahogy ezt a rendszeresen koncertre járók már nagyon jól tudhatják, de így hárman összefogva a siker garantált.
ProgHeaven Tour elnevezéssel 2015-ben országjáró körútra indul a BZ Project és a Miserium. Ennek a turnénak az első állomása lesz a tatabányai Roxxy Music Café, ahol a helyi erő szerepét a We Will Rise fogja betölteni.
Idén jubilált a Tankcsapda, a 2014-es év mégsem a nosztalgiáról szólt. Az új album négyszeres platina, az idei több mint hatvan koncertből negyven már a kapunyitás előtt teltházas volt, az ország legnagyobb nyári rendezvényein pedig több mint 200 ezren látták Lukács Laciékat. Nincs ma Magyarországon ehhez fogható zenei karrier, ráadásul úgy nincs, hogy jelen esetben aktív zenészekről, zenekarról beszélünk, akiknek soha nem volt újjáalakulása, búcsúkoncertje, vagy több éves szünet a pályafutása alatt.
A budapesti Blind Myself idei utolsó koncertje a révkomáromi RÉV - A Magyar Kultúra Házában lesz a