Március 12-én csupa magyarul éneklő metal banda fog a Kék Yuk színpadára állni, a Powerground Management jóvoltából.
Március 12-én csupa magyarul éneklő metal banda fog a Kék Yuk színpadára állni, a Powerground Management jóvoltából.
Immáron második alkalommal kerül megrendezésre a Melodic Metal Festival a fővárosban. A tavalyi jól sikerült este után, a II. Melodic Metal Festivalnak immáron a budapesti YUK ad otthont, Óbudán. Nagyobb helyen, jobb hangzással és változatlan árakkal várja ismét a keményebb stílusok kedvelőit egy egész estés erezd el a hajam metalkodás.
Március 11-én a fővárosi YUK-ba látogat négy olyan zenekar, akik egyáltalán nem a tucat zenét képviselik. Ellenkezőleg, mindegyik egy külön egyéniség és üde színfoltja a mai magyar könnyűzenének. Érdemes odafigyelni rájuk, mert bár nem kapják meg a kellő támogatást, ez ellenkezőleg mutatkozik meg és maximális profizmussal vetik bele magukat a koncertekbe. Ők nem mások, mint az Ask The Dust, JamBarGo, Guruzsmás és a Surf Truckerz.
2016-ban is megrendezésre kerül Felvidék egyetlen nemzeti fesztiválja! A helyszín immáron negyedszer is a már jól ismert nádszegi Szőlős.
Örömhírek érkeztek a Road zenekartól, ugyanis a "M.A.T.T." címet viselő legújabb albumuk rövid idő alatt platinalemez lett. A lemez népszerűségének és a banda töretlen építkezésének köszönhetően a tavaszi, budapesti ráadás koncertre pedig már hat héttel a fellépés előtt az összes belépő elfogyott! Platinalemez és telt házas koncert, ennél többet senki sem kívánhatna magának, gratulálunk a Road legénységének!
Hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Bódva völgyének egyik kiemelkedő rendezvénye, a Rock a vár alatt. Az eddigiekhez képest a szervezés és a műsor összeállítása is más, sokkal kiforrottabb koncepció által történt. Torna dicső vára alatt, történelmi környezetben fellép iglói Cliftons, az alsólánci retROCK, a 2014-ben 20. évfordulóját ünneplő felvidéki Alldevils, a debreceni Chrome RT, a soproni Dalriada és a legendás Karthago együttes.
A Judas Priest megjelentetett egy klipet, méghozzá a hamarosan érkező Battle Cry DVD-ről. A videón nem más szerepel, mint a banda egyik klasszikus száma, a "Breaking The Law".
A RockPart’16 egy különleges, nyárindító meghívóval állt a rock és metal szerelmesei elé. A most bejelentett fellépők hallatán újra érezhető, hogy zúzós, vegytiszta rock/metal programcsomagot kapunk az arcunkba idén nyáron. Mert igen, 2016-ban is 3 napon át tartó őrület lesz a Balaton partján, Balatonszemesen.
Hogy mi állt a meghívóban? Valahogy így kezdődött: „Kezd velünk a nyarat egy 3 napon át tartó, kőkemény zúzással, hajnalig tartó pogóval és bulival…”
És valahogy így folytatódott: „A bandák, akik majd lázba hoznak, és a koncertek, amikre még a nyár végén is boldog nosztalgiával fogsz gondolni:
Apocalyptica – hatalmas show-val érkezik a metál zenei szcénában igazi különlegességnek számító finn virtuóz csapat, hogy nálunk is „terjesszék az igét”. Amire bizton készülhetünk; a csellisták hat húr helyett, óriási erővel, négy húrral zúznak majd, instrumentális dalaikra és keményebb heavy metal szerzeményeikre az egész fesztivál-hadsereg behódol majd.
Eluveitie – érkeznek a folk metal svájci kiválóságai. Aki nem ismerné őket, nevüket egy ősi gael kifejezés ihlette, ’Én a helvéciai’ – amely feliratot egy gael véste fel egy agyagedényre 2500 évvel ezelőtt. Olyan hangszereket hallhatunk élőben megszólalni, mint a tekerőlant, mandola, uilleann duda (jellegzetes ír duda) vagy éppen a gaita (skót duda), mindehhez elementáris energiákat keverve. A melodic death metalt és a kelta népzenét ötvöző banda koncertje igazi csemege lesz.
Tesseract - az elképesztő hangterjedelemmel bíró Daniel Tompkins, kristálytiszta hangzás, lüktető gitár, dinamikus ritmus és ütemváltások – erre számíthatunk TesseracT-tól, a progresszív metál, a zenei kreativitás brit nagymestereitől.
Gamma Ray – egy név, egy legenda, egy banda, amely több mint 25 éve áldoz a heavy/speed metal oltárán. Ha valakiktől, akkor tőlük nem kevesebb az elvárásunk, mint a profi hangzás, a tempós, kemény, de egyben dallamos előadás. Ahogy meghalljuk Kai Hansen egyedi hangját és sikolyait, ott kezdődik majd az igazi tombolás.
A külföldi nevek mellett a magyar zenekarokról se feledkezzünk meg, kezdjük a legnagyobbakkal. Magyarország legnépszerűbb rock bandája, a Tankcsapda 2015-ben érkezett meg a RockPart színpadára, és idén is megismétlik tavalyi fergeteges koncertjüket. A fesztivál történetében először lép fel a 30 éve indult, ma is az ország legnépszerűbb heavy metal zenekarának számító Ossian, Paksi Endre és bandája is keményen oda fogja tenni magát a jubileum alkalmából.
Végül a legfontosabbak: „Összejövetelünkre várunk a magyar tenger partján, Balatonszemesen! Áldozz velünk a rock és metál Isteneinek június 23-25-ig! Kedvezményes bérleted már 9900 Ft-ért megveheted a rock paradicsomba! Légy az első 500 ember között és kempingezz ingyen a fesztivál helyszínén, hogy egy percre se kelljen eltávolodni a bulitól.”
Tudod, már hol találkozunk június utolsó hétvégéjén? Persze, hogy Balatonszemesen, a RockPart’16-on!
Ha még mindig nem ismernéd, a RockPart egy olyan fesztivál, ami után hazatérve már nem leszel ugyanaz az ember. Mert megváltoztat, felszabadít, új barátokkal és feledhetetlen élményekkel gazdagít. Ahogy a hőmérők higanyszála felszökik, úgy indul be a balatoni nyár, úgy indul be június utolsó hétvégéjén a RockPart’16!
2016-ban is Rock, Metal, Balaton, RockPart’16!
2015.december 7-én jelent meg a csallóközcsütörtöki Phoenix RT új lemeze "Piros Karikás Részletek" címmel. A Supersize Production-ben Varga Zoltán producer közreműködésével készült új anyag a megjelenés hetében a MAHASZ lista 13. helyén nyitott. Az új korong 10 dalt tartalmaz, melyek közül a két klipes dal a Privát Mennyország és a Lépjünk le hamar a közönség szívébe lopta magát, úgy ahogy a Nincs ellenszer lemezről elővett, leporolt, metalosított Durván Bújj Hozzám, mely szöveges videóként található meg a Youtube-n.
Március első szombatján egy hat zenekaros buli várható a budapesti KVLT klubban. Igazi modern rock / metal csapatok szolgáltatják a jó hangulatot és az önfeledt szórakozást. Kihagyni vétek, ugyanis este héttől hajnalig megy majd a minőségi aprítás és a dallamok váltakozása megállás nélkül. Akik pedig megszomjaznak, pénztárcabarát árakkal találkoznak kifogyhatatlan mennyiségben.