
Új klippel jelentkezik az Ørdøg. A tavalyi debütalbumával berobbant modern rock/metal csapat (lemezkritika itt) a bemutatkozó korong talán legjobb dalára, a kétség kívül szenzációsra sikeredett Vaskoronára készített koncertvideót. A videó az augusztus 22-i Barba Negra Track-es fellépés élő képfelvételeinek és háttérvetítésének segítségével készült.
"Útvesztő" címmel szeptember 7-én jelent meg a komáromi thrash metal banda második nagylemeze a Nail Records gondozásában. A felvételek a soproni MD Stúdióban készültek Smici közreműködésével. A teljes lemez meghallgatható a banda YouTube csatornáján.
2016 tavaszán jelenik meg az AWS harmadik nagylemeze, itt az első dal, amire videoklip is készült. A hangfelvétel a Supersize Recording stúdiójában készült Brucker Bence segítségével.
Idén jubilál a Budapest Music Expo – egykori nevén Hangfoglalás – amely tizedik alkalommal várja a zene szerelmeseit a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban október 2-től 4-ig. A megszokott hangszer- és hangtechnikai kiállítást, illetve koncerteket felvonultató megarendezvényen idén Öröm a Zene Díjakat osztanak ki a szervezők. A három nap alatt minden program ingyenesen látogatható.



