Három zenekar ad közös koncertet a súlyosan beteg Gelle Szofika gyógyulásáért. Minden rock rajongót szeretettel várnak, gyertek segítsünk együtt Szofinak!
Három zenekar ad közös koncertet a súlyosan beteg Gelle Szofika gyógyulásáért. Minden rock rajongót szeretettel várnak, gyertek segítsünk együtt Szofinak!
Nem igzán tudtam mit is várhatnék a Tankcsapda legújabb albumától. Gondoltam: ez azért mégis "Csak egy" feldolgozás album, csak nem lehet egy teljes értékű album. Aztán Kopp! Sokat lehet őket ekézni, hogy így eladták magukat, meg úgy pénzt csináltak a zenéből, de valójában csakis irigykedhetünk rájuk, hogy oda jutottak, ahová. S ennek ékes bizonyítéka ez az album is, amivel ismét hozzák a kötelezőt, csak most úgy fűszerezték meg a zenei vonulatot, hogy elhallgatassák azokat a kritikus hangokat is, akik azért vergődnek, mert nekik kicsit sok Lukács Laciék (zenéje). Szóval a debreceni trió gondolt egy merészet, s tettek egy gesztust a többi zenei irányzat kedvelői felé is. Ezen hanghordozón otthon érezheti magát ugyanúgy a Justin Bieber éra diszkóbubusa is, mint a lágyabb rock dallamokat igénylő "nekem mind egy mi szól, csak hangszerrel játszott zene legyen" laikusa is!
Tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Felvidéki Magyar Sziget. A helyszín ezúttal is Nádszeg. A már bejelentett fellépők között ott van a nemzeti rock zászlóshajója, a Romantikus Erőszak, akik 3 év után végre visszatérnek Felvidékre, és az idén 45 éves jubileumát ünneplő Lord is.
Ma este a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Club-ba visszatér a budapesti extreme groove metalt játszó Omega Diatribe, hogy újra átmozgassa az összes porcikádat egy vérpezsdítő metal bulival, méghozzá a progresszív metalban utazó Orient Fall és a tavaly elmaradó, mocsár vidéki Vendetta Inc.-kel! Ha rajongója vagy a súlyos, lehangolt kemény zenének, akkor neked kötelező a megjelenés!
A január 7-i Rockstar Meetingen indult, és a január 22-i Lemmy Emlékesten folytatódik a felvidéki Phoenix RT 2017-es turnéja. Ezután a két speciális rendezvény után természetesen jönnek majd a teljes estés Phoenix RT bulik, határainkon innen és túl is. A csapat önálló koncertet ad majd Budapesten, Dunaszerdahelyen, Veszprémben, Kecskeméten, Székesfehérváron és Szombathelyen. Debrecenben a Hooligans vendégeként lépnek majd színpadra, és elkísérik a Tankcsapdát Grazba, Pozsonyba és Salzburgba.
A Corelosa zenekar "Mindent 1 Lapra" albuma december 30-án jelent meg. A kilenc számot tartalmazó album Dunakeszin készült a Riversound stúdióban.
Minden vasárnap délben magyar és külföldi rövid hírek, új dalok, klippek, koncertajánlók egy posztban.
A Frank Sinatra előadásában elhíresült My Way című dal zorallosított változata a zenekar tavaly megjelent albumára, a "Retrográdra" került fel. Erre a dalra forgatta le legújabb klipjét a Zorall. A felvétel a zenekar december eleji felvidéki turnéján lett rögzítve.
A Karvai Have-Rock Club polgári társulás értesít minden érdeklődőt, hogy január 28-án kerül megrendezésre a XIV. Karvai Rockfest. Az előző évek során megszokott öt fellépővel készülnek a szervezők.
Október végén új klippel jelentkezett a csallóközcsütörtöki Phoenix RT. A tavaly decemberben megjelent "Piros Karikás Részletek" című lemezről ez a harmadik dal, melyhez klip is készült. A bulizós Privát Mennyország és a Lépjünk le! után most a korong zúzósabb oldalát is megmutatják a srácok.