FELVIDÉKI KONCERTAJÁNLÓ ÉS HÍREK

Felvidéki ROCK

Felvidéki ROCK

RAINY MOOD - Still Raining EP (2014)

2014. szeptember 28. - bush69

rm_cover2014.jpg

A dunaszerdahelyi dallamos metalcore banda 2013 őszén alakult, majd a 2014-es tagcserék után Still Raining címmel idén áprilisban jelent meg első kislemezük.

facebook_png.png

Az 1. Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok Szemléjén megosztott második helyezettek lettek, majd az esti Ossian koncert előzenekara voltak. A nagyudvarnok-i Rockfeszt-re közönségszavazás útján sikerült bejutniuk.

Egy rövid intro-val indul a 4 dalos kislemez, amit a szólógitáros NGB Home Studio-jában rögzített a banda. A hangzással nincs is túl nagy gond, talán a dobok részével nem ártott volna többet foglalkozni. A gitárok izmosan szólálnak meg, a basszusgitár is bömböl rendesen, a sampler-ek is kellőképpen a háttérben szólalnak meg. Na, de nézzük a dalokat.

Rainy Mood201409.jpg
Az EP első tétele a Party, amiről sok mindent nem is kell elárulni, hogy mégis miről is szól. Bulizós dal, gondolom, mindegyik koncerjüken műsoron van a nóta. A vége felé rendesen beindítsa az embert.

A második dal a Red Poison, ami már komolyabb hangvételű tétel. Harapós, középtempós, bólingatós szerzemény, amiben már gitárszólót is hallhatunk. Az előző dalban hiányoltam is. Lett volna, hová beszúrni.

A Live On My Own egy slágeresebb dalocska, bár itt sem maradnak el a mély énekhangok és a két lábdob. Aprítsa a dobos, mint öregasszony a vöröshagymát. :-)

Az utolsó dal a lemezen a Hope For My Life, aminek a refrénje talán a legerősebb a lemezen. A zene lüktető, itt a szóló is ötletesen ki van találva.

Az ajtók nem záródni fognak, hanem kinyílni előttük. Van fantázia a zenekarban. Tehetségesek, jól énekel a srác is, minden a helyén van.

Nem egy vérprofi cucc, de ezt nem is vártam tőlük, hiszen nem is olyan régóta működik a csapat jelenlegi felállása. Felvidéki bandától még nem hallottam ilyen jó nótákat, hozzáteszem, nincs is túl sok hasonló ebben a műfajban, vagy én vagyok elmaradva.

Sok sikert kívánok a zenekarnak és kíváncsian várom a folytatást.

Szitás Tibor - dob
Németh Ákos - basszusgitár
Černý Viktor - szólógitár
Angyal József - gitár, vokál

Pontszám: 10/7

A bejegyzés trackback címe:

https://felvidekirockmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr426736945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása