FELVIDÉKI KONCERTAJÁNLÓ ÉS HÍREK

Felvidéki ROCK

Felvidéki ROCK


ROCKTOGON TEHETSÉGKUTATÓ 2016 – A selejtezők felénél

2016. július 27. - Felicium

skulld.jpgA Rocktogon Pub 2016-os Tehetségkutatója immár elérkezett az első forduló feléhez. Az eddigi négy selejtező során sok kiváló zenekarral ismerkedhetett meg a közönség és a zsűri, de sajnos csak az első két helyezett juthatott tovább alkalmanként. Eddig a Nest of Plagues, a Sorrow Is A Sage, a Bridge in the Soul River, a Red Van House, a Soundflash Memory, a Skulld, a Dreamgrave a Döngölöm és a WatchMe biztosította be jelenlétét a későbbi fordulókba. Azok akik még nem léphettek előre, ne szomorkodjanak, hiszen a nyolc selejtező végén még négy bandát a közönség szavaz be az elődöntőkbe. Hajrá!

Tovább

WACKEN METAL BATTLE 2016 - Hazai döntő a RockParton

wmb_2016.jpg

A Wacken Metal Battle a világ egyik legnagyobb metálfesztiválja, a németországi Wacken Open Air nemzetközi tehetségkutatója és zenekari versenye. Az országonkénti győztesek fellépési lehetőséget kapnak a 2016-os Wacken Open Air fesztiválon (2016. augusztus 4-6.), ahol további 29 ország nyertesével csatáznak a döntőben az értékes nyereményekért.

A magyarországi élő döntő 2016-ban a Borsodi RockPart Fesztiválon lesz június 23-24-25-én, napi két (összesen hat) zenekar részvételével. A győztes a Wacken Open Air-es koncertjéhez a Monster energiaital jóvoltából 100.000 forint útiköltség-támogatást kap, és további értékes nyereményekben részesül, valamint automatikus fellépője lesz a 2017-es RockPart fesztiválnak is. Az idei verseny külön érdekessége, hogy a Borsodi RockParton a közönség tagjai között is kisorsolunk egy kétszemélyes wackeni utat, így még inkább érdemes lesz a versenyző zenekarokat megnézni és szavazni a legjobban tetszőre.

A Wacken Metal Battle 2016 magyarországi versenyére a http://metal-battle.hu oldalon lehet jelentkezni május 31-én éjfélig. A regisztrált zenekarok közül szakmai zsűri választja ki azt a hatot, akik élőben is megmérkőznek a döntőben a Rockpart Fesztiválaréna színpadán. A zsűri tagjai: Dankó János (Lángoló Gitárok), Draveczki-Ury Ádám (Shockmagazin), Fränk Szandra (Monster Energy), Hartmann Kristóf (HammerWorld/Hammer Records), Lengyel Dóri (Hammer Concerts), Sütöri Olivér (Wacken International), Völgyesi Ádám (NuSkull).

A Wacken Metal Battle korábbi magyarországi nyertesei: Kill With Hate (2013), Room Of The Mad Robots (2014), Don Gatto (2015).

Jelentkezés és további információk: http://metal-battle.hu

Rock, metal, Balaton – Borsodi RockPart!

www.rockpart.hu

wmb_2016_flyer.jpg

ROCKZENEI TEHETSÉGKUTATÓ - We Will Rock You 2

12636928_1328353510538478_714950860_o.jpg

A sikeres Q-FAKTOR és a WE WILL ROCK YOU vetélkedő után a Magyar Queen Rajongók Klubja Kulturális Egyesület újabb lehetőséget kínál amatőr zenészek bemutatkozására. Olyan szólisták és együttesek jelentkezését várjuk, akik a 70-es, 80-as, 90-es évek külföldi (elsősorban angolszász) rock előadóinak dalait adják elő.

Tovább
süti beállítások módosítása