Felvidéken két alakalommal is koncertet ad Magyarország egyik legjobb punk együttese. A győri Auróra 1983-alakult, első koncertjüket még Terrorists néven adták, többet azonban nem játszhattak ezen a néven. Ekkor jött a képbe az Auróra Cirkáló név, amellyel már a hatalomnak sem volt baja, és amely az első demók megjelenésekor rövidült le Aurórára.







A brit progresszív metal banda november 17-én a pozsonyi Randal Club-ban mutatja be szeptember 19-én megjelent
A finn szoprán a Nightwish alapító tagjaként ismerte meg a világ. Negyedik stúdióalbuma tavaly augusztusban jelent meg "Colours In The Dark" néven. A lemezbemutató turnénak eddig több száz állomása volt, november 7-én pedig hozzánk is ellátogat a pozsonyi Refinery Gallery-ba. Utoljára a tavalyi székesfehérvári Fezen fesztivál nagyszínpadán láthattuk és hallhattuk.