
A 26. Rockmaraton jövőre nagyot szeretne alkotni. Ismét Dunaújvárosban a Szalki-szigeten lesz az esemény, nem kevesebb mint 10 napon át. Emellett idén korán kezdték a zenekari bejelentéseket és már azt is tudni lehet, hogy 30 külföldi zenekar lesz látható 2016. július 8-17. között.

Július 1-jén a The Book of Souls turné keretében a világ egyik legfontosabb metallegendája érkezik Sopronba! A Telekom VOLT Fesztivál nagyszínpadán: az
A tavaly kiadott "(r)Evolution albumával turnézó svéd Hammerfall december elején két koncertet is ad Felvidéken. Kassára és Garamszentkeresztre nem egyedül érkeznek, jön a "Black In Mind" albumának 20. évfordulóját ünneplő Rage és a szimfonikus metal-t játszó osztrák Serenity is!
2016-ban újra Zorall Sörolimpia! 2016. augusztus 25. és 27. között Alsóörsön kerül megrendezésre a IX. Zorall Sörolimpia. A fesztiválra elindult a kedvezményes jegyértékesítés. December 31-ig mindösszesen 5999 forintért lehet hozzájutni a háromnapos bérlethez. Érdemes még év végéig beszerezni a belépőt, hiszen a következő akcióban, január 1. és és július 15. között 6999 forintba, míg a helyszínen már 8499 forintba fog kerülni a hetijegy.
Magyarország elsőszámú AC/DC tribute bandája november 20-án a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Club színpadán lép fel. Az AB/CD legénysége már több mint egy évtizede hódol kedvencei előtt, s szórakoztatja a nagyérdeműt. Pénteken hatalmas rock 'n' roll buli várható, ahol fellép az ekeli
2013 óta ismét aktív az immáron az Irigy Hónaljmirigyből jól ismert Sipos Tamás vezette zenekar, ám évente csupán pár koncertet adnak, így a Sing Sing fellépései valóban igazi kuriózumnak számítanak minden egyes alkalommal. „Nem kell nekem más, csak életfogytig rock'n'roll.” - foglalta össze annak idején esszenciáját a banda, és ez a mai napig nem változott, a korábbi nagy slágerek mellett azonban új szerzeményeket is produkált már az új felállású formáció, így november 21-én minden bizonnyal azok közül is felcsendül majd pár a Barba Negrában is.
Vadiúj stúdióalbuma megjelenésének napján, november 20-án tér vissza a Barba Negra Music Clubba a Road, egy nagyszabású rock n' roll partival, melyre már a múlt héten minden jegy elkelt. A csapat az év elejétől dolgozott a korongon, mely a "M.A.T.T." címet kapta.
A 2012-ben alakult révkomáromi MTB (Maiden Tribute Band) zenekar péntek este (november 20.) a párkányi