Az amerikai post-hardcore / metalcore banda napokban megjelent debüt lemeze teljes egészében meghallgatható.
Az amerikai post-hardcore / metalcore banda napokban megjelent debüt lemeze teljes egészében meghallgatható.
A Rómeó Vérzik zenekar igen sikeres időszakot tudhat maga mögött. Aranylemez, díjzáporok és egy sikeres turnésorozat után sem pihentek, hiszen leforgatták az új klipjüket, aminek mondanivalója megint igen elgondolkodtatóra sikeredett.

Idén nyáron a 30 éves jubileumát ünneplő banda október 4-én a Felvidéki Tornán lép fel a harmadik Rock A Vár Alatt rendezvényen.

Szekeres Andris a JUNKIES zenekar frontembere idén ünnepelte 40. szülinapját a Barba Negra Track-ben, ahol először volt kapható első szólólemeze Holnapután címmel. Elkészült az új klip az Úgyis Isten tudja jobban című dalra.

A Cavalera testvérek harmadik stúdióalbuma november 3-án jelenik meg Pandemonium címmel a Napalm Records-nál. A Bonzai Kamikaze című dalt már hallgattuk, most az összes dalba kapunk betekintést.

Nikki Sixx (MÖTLEY CRÜE) és zenekara október 7-én új lemezzel jelentkezik. Az Eleven Seven Music gondozásában megjelenő album teljes egészében meghallgatható.
A folyamat zajlik... címmel október 1-én jelent meg a Depresszió zenekar hetedik stúdiólemeze, ami az előrendeléseknek köszönhetően már a megjelenés napján aranylemez lett.
A perbete-i - zselízi rock 'n' roll banda hamarosan turnéra indul. Októberben két alkalommal is ellátogatnak Budapestre, majd jönnek a Felvidéki klub koncertek.
Az Idoru 12 éve a PunkHardcoreMetalRock színtéren nagyon érdekes és eseménydús múltra tekint vissza. Rengeteget adtunk és kaptunk is, mikor milyen előjellel. A lehetőségekhez képest mindig próbáltuk az adott helyzetből a legtöbbet kihozni, legyen szó koncertről, stúdiófelvételről, klipkészítésről, mások iránti segítségnyújtásról avagy csak szimplán bulizásról. Rengeteg ismerősre tettünk szert, akik segítségével fejleszthettük gondolatiságunkat, bővíthettük érzelemvilágunkat, és edzhettük problémamegoldó képességünket.
KÖSZÖNET és HÁLA!
Az Ohio-i metalcore banda debüt lemeze Light Of The World címmel szeptember 30-án jelenik meg a Sumerian Records-nál. A producer Caleb Shomo az egykori Attack Attack!, jelenleg a Beartooth énekese volt.