Az amerikai metalcore banda február 4-én megjelent Fight The Silence lemezéhez.
Az amerikai metalcore banda február 4-én megjelent Fight The Silence lemezéhez.
A svéd banda augusztus 25-én megjelent "Exit Wounds" lemezéhez.

A legendás rocker "Raise The Dead - Live From Wacken" című új koncert DVD/CD-je október 20-án jelenik meg. Az Észak-Németországban 1990-től minden évben megrendezett Wacken Open Air-en, tavaly augusztus 3-án rögzített 22 dal mellett egy interjú is helyet kap.
No Quarter Given címmel a szeptemberi Hammer World magazin extra CD mellékleteként jelenik meg a magyar doomsterek új anyaga. A címadó dalt múlt héten mutatták be, most pedig a Burst into flames című dalt tették közzé. November 13-án a legendás TROUBLE vendégei lesznek a budapesti Dürer Kertben.

Az idei Pulzus tehetségkutató igen erős mezőnyében nehéz dolga volt a zsűrinek. A zenekarok nagy többsége szinte profi produkcióval érkezett a megmérettetésre és nem csak a zsűri fogadta ezt nagy örömmel, de a Zorall Sörolimpia fesztiválozói is szép számmal megjelentek a délelőtti programon.

Szeptember 12-én négy remek banda vár mindenkit szeretettel a Fehérvári út 202-ben, egy ütős Hard Rock Fesztiválra. A bulit a Steroid zenekar kezdi, ők tavaly novemberben adták ki a Még… névre keresztelt nagylemezüket, szerzői kiadásban. A csapat azóta két videó klipet is elkészített, az egyiket a Nem elég című dalra, a másik pedig az első angol nyelvű klip, a From my heart. A csapatból korábban kivált Gyetvai Dániel, de mostanra újra a jól megszokott, eredeti felállásban, Safi, Csülök, Eddi, GY.D., zenélnek a srácok. A kiskunhalasi Ozírisz közel harminc éve alakult. Öt albumuk jelent meg, 1992-ben a Minden szívdobbanás, 1994-ben a Ködösítés, 2001-ben a …mint a jég, 2005-ben a The Sin és az utolsó, a Calm and Silence, 2013-ban a HammerWorld Magazin extra CD mellékleteként látott napvilágot. Az Avatar zenekart nem kell bemutatni a hard rock muzsika kedvelőinek. A 2006-ban alakult csapat még ebben az évben elkészített első demóját, Forog a gép címmel, majd 2008-ban megjelent a debüt lemez a HammerWorld Magazin mellékleteként. A Szabadság felé…című lemezt 2011-ben követte a Szívünkbe zárva, szintén a Hammer gondozásában. Idén tavasszal a zenekar úgy döntött, hogy a régi énekessel, Moldován György Szabolcs "Szaszkó"-val és a billentyűs-énekes, alapító tag, Szepesi Ricsosszal folytatja tovább. így a "klasszikus" Avatar felállás írja újra a dalokat, és készítik az új anyagot. A megjelenéshez még nincs pontos időpont, de az biztos, hogy a Club202-ben már hallhatunk új Avatar nótát. Egy igazi hard rock fesztiválról nem hiányozhat a Cherokee zenekar sem. A csapat nemrégiben találta meg új énekesét Vállai Krisztián személyében. Az énekes csere jót tett a zenekarnak, Krisztián remekül tudja interpretálni a zenekar régebbi dalait, egy új nóta pedig már el is készült az Ő közreműködésével. A Cherokee második nagylemeze gőzerővel készül, és ha minden jól megy, még ebben az évben kiadásra is kerül.
A jövő héten induló HELL ON EARTH Európai turnénak Graz is helyet adott volna, de egyenlőre ismeretlen okok miatt mégis törölték. Szeptember 11-én a pozsonyi Majestic Music Club-ban lesz megtartva a pokoli buli.

A november 21-én megjelenő új Alvin és a Mókusok nagylemezről, a "Bölcsek meg hallgattak"-ról itt az első nóta, amit augusztus 30-án élőben is hallhattok a budapesti Barba Negra Track-ben.
Hat év után idén remélhetőleg megjelenik az új Slipknot album. Egyenlőre lemezcím és megjelenési dátumot sem közöltek. A két hete bemutatott The Negative One dal klipje után itt egy újabb dal.
A legjobb 10 motoros dal az Ultimate Classic Rock szerint.