"The Last Hero" címmel október 7-én jelenik meg az Alter Bridge ötödik lemeze a Napalm Records gondozásában. A 2013-ban nagy sikert aratott "Fortress" album után itt az első single dal a Michael 'Elvis' Baskette producerrel készült új anyagról.
"The Last Hero" címmel október 7-én jelenik meg az Alter Bridge ötödik lemeze a Napalm Records gondozásában. A 2013-ban nagy sikert aratott "Fortress" album után itt az első single dal a Michael 'Elvis' Baskette producerrel készült új anyagról.
A Rocktogon Pub 2016-os Tehetségkutatója immár elérkezett az első forduló feléhez. Az eddigi négy selejtező során sok kiváló zenekarral ismerkedhetett meg a közönség és a zsűri, de sajnos csak az első két helyezett juthatott tovább alkalmanként. Eddig a Nest of Plagues, a Sorrow Is A Sage, a Bridge in the Soul River, a Red Van House, a Soundflash Memory, a Skulld, a Dreamgrave a Döngölöm és a WatchMe biztosította be jelenlétét a későbbi fordulókba. Azok akik még nem léphettek előre, ne szomorkodjanak, hiszen a nyolc selejtező végén még négy bandát a közönség szavaz be az elődöntőkbe. Hajrá!
A nemrégiben Fonogram díjjal jutalmazott Ozone Mama a júniusi A38-as buli után, augusztus 3-án ismét Budapesten zenél. A csapat már második ízben nyerte el a rangos kitüntetést, hiszen 2012-ben debütáló lemezük, a The Starship Has Landed is felhívta magára a szakma figyelmét, és meg is nyerte a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének tagjai, illetve az általuk meghívott újságírók, szervezők, zenészek által odaítélt díjat. A zenekar idén már bemutatkozott néhány európai, amerikai és kanadai klubban is, de augusztus 3-án a fővárosi hard rock rajongókat várják.
Egy új zenekarnak mindig nehéz dolga van, pláne a mai túltelített piacon. Az első kitörési lehetőség mindig akkor jön el, ha a csapat stúdióba vonul és rögzít egy kiadványt. Legyen ez akár csak egy dal/klip, vagy éppen egy komplett album/kislemez. A manchesteri négyesfogat Landmarks is így tett és elkészítette a legújabb In Spite Of It All EP-t, mely három év alatt már harmadik a sorban és öt dalt tartalmaz. Megjelenés augusztus 12-én.
Augusztus 13-án első ízben zenél a párkányi Underworld Rock Pubban az End of Paradise. A székesfehérvári csapat tavasszal az első nagylemezét turnéztatta országszerte, de nem tétlenkednek, ugyanis készül már a következő album.
Megjelent a mezőberényi Mors Silens új videó klipje Collapse címen. A melodic death metal zenekar ezt a számot közösön rögzítette Kreisz Dóri énekes művésznővel, Körösladányban.
A főként metalcore-ban utazó, amerikai Beartooth június 3-án jelentette meg második lemezét, "Aggressive" címmel. Az album "Hated" című dalához a napokban elkészült a hivatalos videó. A csapat 2016. december 2-án története során először lép fel Magyarországon: a Dürer Kertben koncerteznek (ITT) majd a Vanna és a Trash Boat társaságában.
Július végéhez közeledve a Barba Negra Track, a fővárosi klubélet meghatározó színtere tüzes nyári estéket ígér. Színes zenei felhozatalában a könnyed pop stílustól, a klasszikus rock himnuszain át egészen a keményebb akkordokkal tűzdelt csemegékig mindenki megtalálja majd a saját stílusához passzoló koncertet. Mai ajánlónk a keményebb zene híveinek kedvez majd, ugyanis kedden hazánkba látogat a Misery Index.
A Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete nyilvános felhívásában arra buzdítja a felvidéki önkormányzatokat, fesztivál- és koncertszervezőket, falunapok kultúrfelelőseit, továbbá a klubtulajdonosokat és egyéb zenei programok összeállítóit, hogy az igényes zenei élmény érdekében támogassák az élő zenét játszó produkciókat, azon belül is elsősorban a felvidéki magyar fellépőket.
Augusztus 5-én jelenik meg a kaliforniai deathcore brigád, a Carnifex új albuma a Nuclear Blast gondozásában "Slow Death" címmel, melyről most a címadó dalra készült videót tekinthetitek meg.