"Tükörország" címmel 11 év után új albummal jelentkezik a püspökladányi Dying Wish zenekar. A kilenc dalt tartalmazó korong a novemberi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként lát majd napvilágot, melyről szeptemberben már bemutatták az Amit akarsz című dalt, most pedig itt egy újabb nóta, amire szintén készült egy szöveges videó, ami a képregények világát idézi meg képsoraival.
A szolnoki Denevér stúdióban rögzített lemezen hét vadiúj, valamint a Lopott Idők újra felvett és a Crimson Blood szintén újra felvett és Vörösre festi… címmel magyarosított verziója lesz hallható. A zenekar lemezbemutató koncertje novemberben, Karcagon lesz. További információk hamarosan.
Mára már sokan tudhatjátok, szakítva a hagyományokkal, egy színtiszta magyar nyelvű koronggal rukkolunk elő, aminek előfutára volt a néhány évvel ezelőtt felbukkanó Lopott Idők dalunk, amelynek nagyon pozitív volt a fogadtatása mind a youtube-on, mind a koncerteken, amit nagyon köszönünk nektek. Reméljük az új dalok is hasonlóképpen el nyerik tetszéseteket!
Szokás szerint vannak vendégeink is a baráti körből, mégpedig: Nádas Péter (ex-Dying Wish) szintizik a Vörösre festi… dalban, Mulicz Ferenc (Vale of Tears) hallatja a hangját a Lopott Időkben és a Világok húrja csordavokáljában, Ráczkevi Imre (Decadence, Remorse) Világok húrja csordavokál! Ráduly Levente (Szkítia) pedig a Lopott Idők refrénjeiben vokálozott nekünk! Mindenkinek óriási köszönet a részvételért!
1. Nincs kiút
2. Amit akarsz
3. Lopott Idők
4. Fohász
5. Vörösre festi…
6. Világok húrja
7. Ennyi volt
8. Nem leszek mártír
9. Tükörország
A lemezborítót Havancsák Gyula készítette.