"Tükörország" címmel tíz év után új albummal jelentkezik a püspökladányi Dying Wish zenekar. Itt egy rövidke ízelítő egyenesen a próbateremből, a stúdió előtti utolsó próbáról!
A háttérben folyamatosan dolgoztunk az új albumon és végre a finisbe értünk a munkálatokkal! Készen vannak a dalok, letisztultak a részletek, elérkezett az idő, hogy stúdióba vonuljunk és megpróbáljuk legjobb tudásunk szerint rögzíteni őket! A stúdiót lefoglaltuk (a szolnoki Denevér stúdió garancia lesz arra, hogy az eddigi legjobb hangzású lemezünket készíthessük el), május 9.-én pedig el is kezdjük a munkálatokat! Ahogy már említettük, kilenc nóta szerepel majd, a várhatóan ősz közepén megjelenő, Tükörország-ra keresztelt új hangzóanyagon! Hét vadiúj, valamint a Lopott Idők újra felvett és a Crimson Blood szintén újra felvett és Vörösre festi… címmel magyarosított verzióját találhatjátok majd rajta!