Nem igzán tudtam mit is várhatnék a Tankcsapda legújabb albumától. Gondoltam: ez azért mégis "Csak egy" feldolgozás album, csak nem lehet egy teljes értékű album. Aztán Kopp! Sokat lehet őket ekézni, hogy így eladták magukat, meg úgy pénzt csináltak a zenéből, de valójában csakis irigykedhetünk rájuk, hogy oda jutottak, ahová. S ennek ékes bizonyítéka ez az album is, amivel ismét hozzák a kötelezőt, csak most úgy fűszerezték meg a zenei vonulatot, hogy elhallgatassák azokat a kritikus hangokat is, akik azért vergődnek, mert nekik kicsit sok Lukács Laciék (zenéje). Szóval a debreceni trió gondolt egy merészet, s tettek egy gesztust a többi zenei irányzat kedvelői felé is. Ezen hanghordozón otthon érezheti magát ugyanúgy a Justin Bieber éra diszkóbubusa is, mint a lágyabb rock dallamokat igénylő "nekem mind egy mi szól, csak hangszerrel játszott zene legyen" laikusa is!