Augusztus 13-án első ízben zenél a párkányi Underworld Rock Pubban az End of Paradise. A székesfehérvári csapat tavasszal az első nagylemezét turnéztatta országszerte, de nem tétlenkednek, ugyanis készül már a következő album.
Augusztus 13-án első ízben zenél a párkányi Underworld Rock Pubban az End of Paradise. A székesfehérvári csapat tavasszal az első nagylemezét turnéztatta országszerte, de nem tétlenkednek, ugyanis készül már a következő album.
Megjelent a mezőberényi Mors Silens új videó klipje Collapse címen. A melodic death metal zenekar ezt a számot közösön rögzítette Kreisz Dóri énekes művésznővel, Körösladányban.
A főként metalcore-ban utazó, amerikai Beartooth június 3-án jelentette meg második lemezét, "Aggressive" címmel. Az album "Hated" című dalához a napokban elkészült a hivatalos videó. A csapat 2016. december 2-án története során először lép fel Magyarországon: a Dürer Kertben koncerteznek (ITT) majd a Vanna és a Trash Boat társaságában.
Július végéhez közeledve a Barba Negra Track, a fővárosi klubélet meghatározó színtere tüzes nyári estéket ígér. Színes zenei felhozatalában a könnyed pop stílustól, a klasszikus rock himnuszain át egészen a keményebb akkordokkal tűzdelt csemegékig mindenki megtalálja majd a saját stílusához passzoló koncertet. Mai ajánlónk a keményebb zene híveinek kedvez majd, ugyanis kedden hazánkba látogat a Misery Index.
A Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete nyilvános felhívásában arra buzdítja a felvidéki önkormányzatokat, fesztivál- és koncertszervezőket, falunapok kultúrfelelőseit, továbbá a klubtulajdonosokat és egyéb zenei programok összeállítóit, hogy az igényes zenei élmény érdekében támogassák az élő zenét játszó produkciókat, azon belül is elsősorban a felvidéki magyar fellépőket.
Augusztus 5-én jelenik meg a kaliforniai deathcore brigád, a Carnifex új albuma a Nuclear Blast gondozásában "Slow Death" címmel, melyről most a címadó dalra készült videót tekinthetitek meg.
A hardcore/thrash alapbrigád, az amerikai Hatebreed nemrégiben jelentette meg a Nuclear Blast kiadó gondozásában legutóbbi albumát "The Concrete Confessional" címmel. Most a Somethin's Off című nótára készült, David Broadsky által rendezett klipet nézhetitek meg a hajtás után.
A svéd Blues Pills a Nuclear Blast gondozásában augusztus 5-én jelenteti meg "Lady In Gold" címmel új albumát, melyet felfokozott várakozás övez szerte Európában. Második kislemeznótaként most a Little Boy Preacher című dalukat hallgathatjátok meg.
Az olasz Lacuna Coil nemrégiben jelentette meg új albumát a Century Media gondozásában "Delirium" címmel (lemezkritika ITT). Most a címadó dalukra készítettek egy erősen horror-ízű videót, mely a hajtás után meg is tekinthető.
Július 16-án, az Illinois-i Bridgeview-beli Toyota Parkban megrendezett Chicago Open Air fesztiválon mutatta be vadonatúj, Rotting In Vain című új dalát a Korn. Az új album "The Serenity of Suffering" címmel október 21-én jelenik meg a Roadrunner Records égisze alatt. A produceri munkálatokat Nick Raskulinecz (Mastodon, Apocalyptica, Evanescence, Foo Fighters, Marilyn Manson, Deftones, Trivium, Alice in Chains) végezte. A lemezen vendégszerepel Corey Taylor (Slipknot / Stone Sour) is. A dalra klip is készült, amit a hajtás után meg is tekinthetsz.