FELVIDÉKI KONCERTAJÁNLÓ ÉS HÍREK

Felvidéki ROCK

Felvidéki ROCK

GILOTIN - Új EP: Háromszög | PREMIER

2018. november 23. - bush69

gilotin_2017_band.jpgÚj kislemezzel állt elő az ímelyi Gilotin zenekar. A "Háromszög" című EP-t itt és most nálunk hallható először, füleljetek bele!

facebook_png.pngA dalokat újra Dombóvári „Dombesz“ Balázs stúdiójában rögzítette a banda, akivel az előző "Relatív Perspektíva" albumot is készítették. A keverést és a masztert Viktor Černý-re bízták. Az album záró dala, a finomabb, nyugodtabb hangvételű Dombtető a Gila Studio-ban készült, még 2017-ben.

Az első tagcsere után, 2016 elején, mikor Babicz Attila énekes kilépett a zenekarból, csatlakozott Hodossy Károly „Jason“. Már koncerteztünk javában és közben írtuk az új dalokat, melyre hatással volt a tagcsere és az új tag stílusa a zenealkotásra. Majdnem egy év együtt zenélés után Tóth Marian „Manó“ úgy döntött, hogy más utakon szeretné folytatni a zenei pályafutását, és az ő helyére érkezett Kiss Mátyás, aki gitáron és billentyűn játszik. 

Jelenleg a zenekartagok különböző magánéleti és más zenei elfoglaltságuk kihat a zenekar távolabbi terveire, így most arra törekszünk, hogy megtaláljuk a legjobb kompromisszumot, hogy a jövőben több új dal, lemez és legyen. A zenekart jelenleg Babicz Dávid, Pogány Tibor és Kiss Mátyás alkotják, és keressük az új énekest valamint egy gitárost az év végén távozó Kiss Mátyás helyére.

Bajnok című dal olyan emberekről szól, melyeket a jelen korban gyakran megtalálunk a hétköznapokban. Egy olyan kort élünk, melyben az a jelszó, hogy mindenki mindent megkaphat. A történet egy ilyen mintáról szól, az ember hajszolja magát a presztízsért, az anyagi javakért, még több legyen mindenből, legújabb telefon, kocsi stb. Az ilyen emberek szinte annyira elmerülnek a „hajszában“, hogy szinte mindent feláldoznak a cél elérése érdekében, egészségüket beleértve. Törtetve rohannak, dolgoznak s közben nem veszik észre a test vészjelzéseit. Megfeszülve küzdenek a cél elérése érdekében, s ha elérik, tényleg bajnoknak képzelik magukat, azzal, hogy mennyi mindent sikerült megszerezniük, viszont csak később ébrednek rá, hogy ennek mekkora is volt valójában az ára.

Dombtető című dal volt az első kiadott szerzemény az új felállással egy éve, aztán áprilisban kiadtuk a Gyenge pont című dalt, mely szintén mély mondanivalót tartalmaz. A dalszöveg hasonlóképp, mint több Gilotin dalszöveg, itt is az ember és az élethelyzeteket boncolja fel. Konkrétan azzal a jelenséggel foglalkozik, hogy az ember a nyomás alatt mennyire megváltozik, hajlandó átmenni „állati magatartásba“, és a dallal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az ember ilyen helyzetben is erősnek kell maradnia és így embernek maradnia.

Egy valódi szerelmi témát tükröz vissza a Hová tűntél című dal, melyben Jason merít az elmúlt időszakról. Az abszolút az első olyan dal a zenekar történetében, mely szerelmi témával foglalkozik.

És hogy miért lett a lemez címe Háromszög? :

- 3 ember körül mozgott a zenekar a 2014-es "Relatív Perspektíva" óta. Attila kivált, maradtunk hárman, megjött Karcsi, s egy évre elment Manó, megint hárman lettünk, aztán jött Matyi, és most Karcsi ment, és ebben a pillanatban megint csak hárman vagyunk. Ez a három tag alkotott időnként (hosszabb vagy rövidebb ideig) egy formációt, ugyanúgy, ahogy a háromszög a matematikában is alakít egy zárt szimbólumot. 

- nagyon lenyűgöz a geometriából a híres Pitagorasz-tétel, azaz: a2+b2=c2. Most nekünk ez egyszerű dolognak tűnik, de milyen zseni volt a csávó, hogy erre a dologra akkor jött rá, amikor Krisztus előtt 6. századot írtunk... Abban az időben jött erre rá a csávó, óriási elme. És mindmáig ez igaz, és bármilyen háromszöget választunk, mindig kijön a képlet, számomra ez zsenialitás.gilotin_haromszog_ep_front_700.jpg

Bajnok:

Dalszöveg: Pogány Tibor és Hodossy Károly „Jason“

Zene: Hodossy Károly „Jason“, Pogány Tibor, Babicz Dávid, Kiss Mátyás, Tóth Marian

Éjjeli Műszak:

Dalszöveg: Hodossy Károly „Jason“

Zene: Hodossy Károly „Jason“, Pogány Tibor, Babicz Dávid, Kiss Mátyás

Gyenge pont:

Dalszöveg: Pogány Tibor és Hodossy Károly „Jason“

Zene: Hodossy Károly „Jason“, Pogány Tibor, Babicz Dávid, Kiss Mátyás

Hová tűntél:

Dalszöveg: Hodossy Károly „Jason“

Zene: Hodossy Károly „Jason“, Pogány Tibor, Babicz Dávid, Kiss Mátyás

Dombtető:

Dalszöveg: Pogány Tibor

Zene: Hodossy Károly „Jason“, Pogány Tibor, Babicz Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://felvidekirockmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr7414386950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása