Rock | Metal | Koncert | Hírek

PARANOID (Felvidék) | HARD N' HEAVY | EKECS

2014. szeptember 26. - bush69

ParanoiD (Felvidék) 2014.jpgA zenekar ötlete 1998 decemberében született meg, de a hivatalos megalakulás csak 1999 márciusától számítható. Néhány hónap gyakorlás után próbára is tették magukat.

facebook_png.png

1999. márciusában a Zselízi Ritmus Fesztiválon 17 zenekarból a 4. helyezést értek el (a Sex és a Rock n' Roll című dalukkal). Itt láthatta őket először az úgymond Nagyközönség. Többek közt, ez is közrejátszott abban, hogy folytatták tovább pályafutásunkat.

1999-ben a párkány-i Adams' stúdióban elkészítették hét dalból álló demójukat, amely a Tépd Szét! címet kapta. Ezen az albumon még a zenekar első énekese hallható pár dalban (Tépd Szét!, Valaki Mondja Meg, Álom, A Sötét (eredeti verzió). Ezekkel a dalokkal,és más zenekarok feldolgozott dalaival csináltak egy műsort, amivel Felvidék szerte koncerteztek. Sokat köszönhetnek a Rómeó Vérzik zenekarnak, akik mind emberileg, mind barátilag segítették a zenekart.
2000-ben, több drasztikus tagcserét követően székhelyük átkerült Ekecs községbe, ahol rendszeresen szerveztek koncerteket. A 2000-es év a zenekar történetének komoly meghatározó éve volt. A kamocsa-i Klikk fesztiválon közönség szavazás alapján a harmadik helyezést érték el, amivel stúdió időt nyertek szintén az Adams' stúdióba valamint ezen dalok rákerülhettek az akkor megjelenő szlovákiai amatőr zenekarokat bemutató albumra, Discovery 1 címmel. Ezen a lemezen található az újonnan felvett A sötét című dal és az akkor elkészült Kezek című daluk.

2004 tavaszán megjelent szerzői kiadásban 2. demó lemezük, Más Világ címmel, ami nagy részben a község önkormányzatának támogatásával valósult meg.

2006-ban a zenekar hosszabb pihenőre kényszerült a tagok elfoglaltságai miatt, ami eltartott egészen 2009 szeptemberéig. Ekkor már a régi tagok közül csak Both Sándor/dobok/, és ifj.Ivancsik Sándor alapító (szólógitár -ének-szövegek) maradtak.
Szabó Péter (Pepe, a Fõnök) basszusgitár és Fitos István (Fitos) szólógitáros elfoglaltságaik miatt sajnos nem tudtak tovább a zenekar aktív részesei maradni, de mint örökös tagok a zenekar részéhez tartoznak, ezért Örökös tagok is maradnak.

...2009 nyarán feloszlott egy fiatal srácokból álló zenekarocska ,ahonnan megkeresték a szólógitárost Vörös Attilát és Brinzik József basszusgitárost, hogy mi lenne ha...

A zenekar újult erővel nekiállt próbálni,a dalok adottak voltak...és az új tagok új színt, friss "vért" hoztak a zenekarba. Első fellépésük ebben a felállásban 2009 szeptemberében volt a lakszakállas-i Jolly pizzériában. 2010 nagyon jól kezdődött és az év vége felé közeledvén elmondhatták hogy a zenekar életében jó kis koncertekkel teli évet mondhatnak magunkénak. Többek közt voltak Győrben a Radó Music Pubban,a Téti Rock fesztiválon, a dunaszerdahelyi Soul Hunter Club-ban. Az augusztusi I.Ekecsi Rock fesztivál is sikeresen lezajlott.


2011-12 A zenekar megállás nélkül koncertezik. Közben írják az új dalokat a várva várt nagylemezre.

2013. Elkészült az első IGAZI stúdiólemezük Gladiátor címmel. 8 új dal és egy bónusz a Tépd szét című dal 2013-as verziója.

A basszusgitáros poszton is csere történt. Rocky helyére (ideiglenesen) Takács ,,Isti,, István barátjuk igazolt, aki már többször is kisegítette a zenekart.

2013. Május | A doboknál Takács Taki Attila veszi át a dobverőket.

A Felvidéki és a Komáromi rock rendezvényeknek köszönhetően olyan bandákkal játszhatnak, mint az Ossian, Deák Bill Blues Band, Beatrice, Mobilmánia, Road, Rudán Joe és a Cool Head Klan.
Motoros barátaik által pedig bejutnak több nagy motorostalálkozóra: Koppánymonostor - Abda - Bős - Ásványráró.

2013. Tavasz | Felkérést kapnak a Főnix túramotorosoktól Mosonmagyaróvárról egy motoros induló megírására, amit a zenekar nagy megtiszteltetéssel és köszönettel el is fogad. A dal rövid időn belül elkészült.

2013. Szeptember | Megjelenik a ParanoiD (Felvidék) kislemeze, rajta a már kész Főnix madár (Főnix túramotorosok Mosonmagyaróvár induló), valamint a Nem kell című dal.

...és a történet folytatódik tovább...

ParanoiD (Felvidék) logo.jpg

ifj. Vörös Attila - szólógitár
Brinzik ,,Rocky,, József - basszusgitár
Takács ,,Taki,, Attila – dobok
ifj. Ivancsik Sándor – szólógitár, ének (szövegek)

 

1999 - Tépd szét (Demó)

2004 - Más világ (Demó)

2013 - Gladiátor I.- Harc (Album)

2013 - Gladiátor II.- Végzet (Album)

2013 - Gladiátor III,- Hazatérsz (Album)

2013 - Nem kell (Kislemez)

2013 - Főnix madár (Kislemez)

A bejegyzés trackback címe:

https://felvidekirockmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr616734575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.