FELVIDÉKI KONCERTAJÁNLÓ ÉS HÍREK

Felvidéki ROCK

Felvidéki ROCK

ÉLVE JÁTSZÓK FESZTIVÁLJA - Novemberben Nagymagyaron

2016. október 28. - bush69

elvejatszok_fesztivalja_2_front.jpgNovember 5-én másodszor is megrendezésre kerül az Élve Játszók fesztiválja. A rendezvény fő célja felhívni a figyelmet az élő zene fontosságára, valamint támogatni a helyi, feltörekvő zenekarokat. A fesztivál a nagymagyari kultúrházban lesz megtartva, ahova a szervezők zeneileg színes műsorral várják az érdeklődőket.

Azt este folyamán fellép a blues-rock műfajt képviselő somorjai The Butchers, felvidék első és egyetlen gastro metál együttese a Hope Red, valamint a helyi Henry Porter Band, mely ismert rock slágerekkel fogja szórakoztatni a közönséget. A felvidéki zenekarokon kívül magyarországi együttesek is helyet kapnak a színpadon, így a rendezvényen fellép a ráckevei RatRock együttes, mely szintén ismert feldolgozásokkal fogja fokozni a hangulatot, valamint a Nagymagyaron már a múltban bemutatkozó, saját produkciójával előálló Dzsunzi-Music zenekar.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak. Parkolási lehetőség biztosítva lesz a kultúrház parkolójában.

Esemény

A bejegyzés trackback címe:

https://felvidekirockmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr1311845483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása