FELVIDÉKI KONCERTAJÁNLÓ ÉS HÍREK

Felvidéki ROCK

Felvidéki ROCK

KIES - Érkezik a bemutatkozó album, a 'Kaland az élet'

Lemezbemutató koncert az AWS-sel közösen az A38-on

2016. szeptember 02. - bush69

kies.jpg

A 2015-ben alakult modern grunge-os és classic rockos elemekkel is bátran játszadozó vagány Kies zenekar szeptember 16-án megjelenteti első lemezét, mely a "Kaland az élet" címet kapta.

facebook_png.pngA tíz tracket tartalmazó albumról már ismerhetjük például a Nem a világ vége című dalt, melyet egy videoklippel nemrég mutattak be a srácok - vagy a Tűz, víz, repülő-t is, melyhez szintén készült egy gitártörős videó.

A zenekar élete az elmúlt időszakban alaposan felpörgött, hiszen az érkező album és a friss klip mellett a nyári fesztiválszezont is egy igazi nagy durranással zárták: augusztus 24-én az Enter Shikari vendégeként léptek fel a Barba Negra Trackben. Eközben pedig újabb videójukat is elkezdték forgatni, mely a címadó, Kaland az élet című dalukra készül. Sőt, vadonatúj zenekari merch is készül, amit a lemezzel együtt be is lehet majd szerezni innen: http://shop.garagelive.com/hu/category/kies/.

A szeptember 16-án megjelenő lemez egyik különlegessége, hogy az Add ki magadból című tracken a Fish! frontembere, Senior Hal, vagyis Kovács Krisztián is közreműködik. Másnap pedig egy duplalemezbemutatót tartanak a Hajón, hiszen az AWS is új lemezzel jelentkezik: https://www.facebook.com/events/145645575859442/ kies_kaland_az_elet.jpg

A Kies tagjai az alapításkor mind már létező zenekarokból érkeztek (Maddolls, Stubborn, Black Sound), majd néhány hónappal később már első EP-jük, az “Ez még csak a kezdet” is elkészült. Tavaly ősszel a Kettőnégy Gumizsiráf díjátadóján “Az év ifjú titánja” kategória jelöltjeként álltak a színpadon, második helyen végeztek a Talentométer pop-rock szekciójában és amellett, hogy Szelid című dalukat a Petőfi Rádió is játszási listájára tűzte, három videoklipet is megjelentettek. Az őszi/téli klubszezonban stílszerűen már a Fish!-t kísérték el előzenekarként.

Album előrendelés: http://shop.garagelive.com/hu/category/kies/ 

Lemezbemutató facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/145645575859442/

A bejegyzés trackback címe:

https://felvidekirockmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr10011670800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tipeti 2016.09.13. 18:15:30

Sziasztok, mi van az oldallal???? Semmi lemezkritika???? A régieket sem látom...vagy én bénázok el valamit....???? Lemaradtam valamiröl...????
Megszállott olvasó voltam...meg lennék is..... Köszi a választ, üdv!!!!

bush69 2016.09.16. 09:40:30

Szia tipeti

Változás történt, a FRM 4 szerkesztője úgy gondolta, hogy egy másik oldalt indítanak Rozsdagyár néven és elvittek minden cikket, amit ők írtak. Ennyi, Üdv

tipeti 2016.09.16. 17:00:49

@bush69: Köszönöm szépen!!!!!
süti beállítások módosítása