FELVIDÉKI KONCERTAJÁNLÓ ÉS HÍREK

Felvidéki ROCK

Felvidéki ROCK

DEPRESSZIÓ - Öthónapnyi kihagyás után a Barba Negra Track deszkáin

Nyitózenekar a Nova Prospect, a különleges vendég pedig a Strong Deformity lesz

2016. május 12. - bush69

depresszio_zenekar_2016.jpg

Öthónapnyi kihagyás után játssza első fővárosi koncertjét a Depresszió zenekar, akik december 19-én a 15 éves jubileumi koncerttel búcsúztak egy rövid időre a budapesti közönségtől. Persze a kisebb pihenő alatt sem lustálkodtak a fiúk, sőt, nagyon is nagy munkába voltak, koncert DVD-jüket készítették, de ahogyan az lenni szokott, most kiszabadulnak a négy fal közül, hogy újra bevegyék az országot.

Hogy mennyire tele vannak energiával, amit a közönségnek szánnak, az kiderül május 14-én a Barba Negra Track-ben, ahol őrületes „depressziós hullám” fog végigsöpörni a rajongók legnagyobb örömére. Az estét pedig kettő, igen csak jól hangoskodó banda nyitja majd. Először Nova Prospect fog játszani, majd a Strong Deformity fogja felforrósítani a hangulatot.

A decemberi jubileumi koncert után, végre ismét hazai pályán találkozunk veletek. Ahogy azt megszokhattátok, alaposan "odatesszük" majd magunkat, és bízunk benne, hogy a fővárosi koncertjeinkre jellemző ünnepi hangulatban lesz részünk. Friss műsorral, és nagy lelkesedéssel készülünk erre az estére, ahol a hazai modern metal egyik alapcsapatának számító Strong Deformity lesz a különleges vendégünk, akik előtt az általunk nagyon kedvelt Nova Prospect nyitja az estét.

 

Szóval, pesti fenegyerekek, lehet készülni, mert most hétvégén lecsapnak Halász Feriék, és az biztos, hogy amíg érezzük a nyakunkat, vagy egy kis energiát magunkban, nem hagynak nyugton minket.

DEPRESSZIÓ
Dátum: 2016. május 14.
Helyszín: Barba Negra Track - Budapest XI. kerület Neumann János utca 2.

Menetrend:
18.00 Kapunyitás
18:40 Nova Prospect
19:30 Strong Deformity
20.30 Depresszió

Jegyárak: 2 500 Ft

Jegyvásárlás: http://track.barbanegra.hu/depresszio_20160514

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1161217993896105/

A bejegyzés trackback címe:

https://felvidekirockmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr448709664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása