FELVIDÉKI KONCERTAJÁNLÓ ÉS HÍREK

Felvidéki ROCK

Felvidéki ROCK

KINGDOM OF HEGYALJA - Elmarad!

2015. július 02. - bush69

hegyalja_2015_elmarad.jpgElmarad Tokaj-Rakamazon a július 15-19-re tervezett Kingdom of Hegyalja. A négy fesztiválterületből három nem áll rendelkezésre, ezért a szervezők úgy döntöttek, nem rendezik meg a fesztivált az eredeti területen, de még dolgoznak azon, hogy néhány koncertet más helyszínre átszervezzenek.

„Nem áll rendelkezésünkre abban a formában a helyszín, ahogy azzal eredetileg kalkuláltunk, ezért úgy döntöttünk, nem rendezzük meg a fesztivált Tokaj-Rakamazon. Dolgozunk még azokon a lehetőségeken, hogy a leszervezett koncertek egy részét más helyszínen megtartsuk, ezzel kapcsolatban később tudunk bővebb információval szolgálni” – tájékoztatott Kovács Péter, a fesztivál egyik főszervezője.

Azoknak, akik már megvásárolták a jegyüket, illetve bérletüket, a kifizetett összegeket természetesen visszatérítik a szervezők. Ezzel kapcsolatban további információ itt kérhető: jegy@kingdomofhegyalja.hu

 A Concerto Music, mint a Nightwish hazai partnere - jelezzük, hogy a Hegyalja Fesztivál 0. napja Budapesten lesz megtartva, az adott napon (július 15.), változatlan tartalommal, tehát NIGHTWISH + Sorronia.
Természetesen a megváltott napijegyek és bérletek érvényesek.
Bővebb, egyben végleges tájékoztatást holnap (péntek) reggel adunk.

Rakamazi önkormányzat: A terület rendelkezésre áll

Rakamaz polgármestere az Index.hu megkeresésére azt mondta, nagyon furcsállja a szervezők kijelentéseit, mert szerinte minden rendben van a területtel. "14 hektárnyi területre szóló bérleti szerződést kötöttünk a szervezőkkel, 1 forint/négyzetméter áron, ami rendkívül kedvezőnek tekinthető. A szerződést még tavaly aláírta mindkét fél, és mivel egyelőre nekem csak telefonon jelezte az egyik szervező, hogy 99 százalék, hogy nem lesz fesztivál, ezt érvényesnek tekintem."

Bodnár László azt sem érti teljesen, hogy milyen területi vitája lehet a Kingdom of Hegyaljának, hiszen amit kértek, és amire a szerződés vonatkozott, megkapták. "Minden vállalásunkat teljesítettük. Nekünk az volt a dolgunk, hogy a területet olyan állapotban adjuk át, ami megfelel egy fesztivál megrendezésére, ennek feltételeit a szerződésben rögzítettük. Tavasszal lekaszáltuk a füvet, és jelenleg is ezzel foglalkozunk, a munkásaink most is a területen dolgoznak. Az, hogy a területtel kapcsolatos problémák miatt nem lehet megrendezni a fesztivált, az nem felel meg a valóságnak, ha valaki ezt állítja, nem mond igazat."

Arra a kérdésre, hogy ha kaptak tájékoztatást, hogy nem lesz fesztivál, miért kaszálják a füvet most is, a polgármester megismételte, hogy amíg írásban fel nem bontják a szerződést, azt ő érvényesnek tekinti, és minden, ezzel kapcsolatos költségüket ki fogják számlázni a szervezőknek.

A papírmunka eleve nem az erőssége a szervezőknek, legalábbis Bodnár László elmondása szerint. "A fesztivál megrendezésére még mindig nincs engedélyük egyébként. Ezt elég hamar be lehet szerezni, a jegyző adhatja ki, de írásban kell megkérni. Mi el is küldtük nekik a papírokat, jeleztük is, hogy ezt mihamarabb ki kellene tölteni, de erre sem voltak hajlandók."

Megkerestük a szervezőket, de telefonon nem adtak felvilágosítást, amint reagálnak írásos megkeresésünkre (email), a cikket kiegészítjük.

A szervezők eddig még nem bizonyítottak

A Kingdom of Hegyalját szervező cég a Kingdom Production Kft. ugyanannak a Kovács Péter Tamásnak és Tamás Márton Andrásnak a cége, akik a CEUR Staff nevű munkaközvetítő céget is alapították és működtetik a mai napig. A CEUR tevékenységével két cikkünkben is foglalkoztunk, mert az angliai sportrendezvényekre és fesztiválokra közvetítő cég nem minden esetben teljesítette azt, amit elvállalt, sőt.

Ezt írtuk a CEUR-ról

Kalandot, bulit és sok pénzt ígért a CEUR, amikor még az volt a fő profilja, hogy angliai sportrendezvényekre, fesztiválokra közvetítettek magyarokat takarítani. Az Indexnek több résztvevő arról panaszkodott, hogy az ígértnél többet dolgoztak, kevesebb pénzért, gyakran megalázó körülmények között. A CEUR akkor azzal védekezett: amit tudnak, megtesznek a kiutazó magyarokért, de a felelősség valójában a külföldi foglalkoztatóké. Ehhez képest az Indexnek sokan arról panaszkodtak, úgy érezték, a CEUR tulajdonosai nem voltak készen arra, hogy felelősséget vállaljanak a beígért munka megszervezéséért.

"Rengeteget dolgoztunk, semmit nem kerestünk, koncertet nyilván nem láttunk egy darabot sem" - mesélte az Indexnek egy tavalyi résztvevő (a cég egyik fő ígérete az volt, hogy a takarítás mellett ingyen járhatnak a koncertekre a résztvevők). Egy másik diák arról panaszkodott, az ígért 75-80 ezer forint helyett összesen 34 ezret kapott (az előre elutalt jutalék levonása után 14 ezret), olyan kollégája is van, aki mínuszba jött ki a jutalék miatt, miközben jóval többet dolgoztak az ígért napi 8 óránál. 

Részletesen itt és itt írtunk a CEUR-ról: olyan résztvevőket is találtunk, akik mindennel elégedettek voltak, és a szervezőket is, akik azt mondták, „nem sajnálják a saját forrásaikat″ a problémák megoldására. Már tavaly azt ígérték, hogy a szerintük „kevés esetben fellépő, de általuk kontrollálhatatlan nehézségek miatt” idén már magyar piacra fognak jobban koncentrálni.

***

A fesztiválbizniszt jól ismerő forrásaink szerint az volt a Kingdom of Hegyaljáva a legnagyobb baj, hogy a szervezők lelkesek voltak ugyan, de hiába hivatkoztak külföldi kapcsolataikra, nyilvánvaló volt, hogy ezek eléggé túlértékelt ismeretségek. A eredeti tervek szerint például a VOLT nyitónapján fellépő Slash is a Hegyalján lett volna sztárfellépő, de aztán sem ő, sem a többi nagy név nem jött össze. Egy másik forrásunk is lelkes amatőröknek hívta a szervezőket, akik abba a hibába estek bele, hogy azt hitték, minden menni fog, és amikor az első problémák jelentkeztek (lemondások, cash-flow gondok), akkor kapkodni kezdtek, és csak idő kérdése volt, mikor dől be a fesztivál.

A bukás valós okairól forrásaink azt mondták, hogy az elővételes jegyeladás lehet az ok: egyszerűen nem adtak el elég jegyet előzetesen ahhoz, hogy ne legyen bukás a fesztivál. Egy vidéki nagyvárosról például úgy tudjuk, hogy a Hegyalja jegyeit és bérleteit értékesítő irodában eddig egy darabot sem vettek meg.  Mivel a külföldi előadókat az esetek 99 százalékában előre ki kell fizetni, ezt a pénzt simán bukták a szervezők - de azzal hogy igyekeznek átszervezni a koncerteket más helyszínekre, valamennyit visszahozhatnak a buktából.

Forrás: http://index.hu/kultur/zene/2015/07/02/elmarad_a_kingdom_of_hegyalja

A bejegyzés trackback címe:

https://felvidekirockmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr897590748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása